TRANCE LEGENDS w/ LANGE, MAURO PICOTTO, ORJAN NILSEN
Kapunyitás: 23:30
Nagyhall
Korhatár: 18
🎧 LINE-UP:
🟡 MAURO PICOTTO
🟡 LANGE
🟡 ORJAN NILSEN
🟡 ANTOOS
🟡 TEBRON
Kedves Trancerek!
Idén ünnepeljük a SOC Events 20 éves fennállását. Ennek a mérföldkőnek az egyik állomása a Trance Legends eseményünk.
Az eddigi legnagyobb classic rave-ünkkel érkezünk az Akvába.
A legendák története folytatódik – 3 igazi ikon, 3 meghatározó korszakból:
LANGE, MAURO PICOTTO és ORJAN NILSEN.
Három olyan legendát hívtunk három olyan korszakból, amelyben meghatározó szerepet játszottak.
LANGE – Összetéveszthetetlen hangzásvilágával a 2000-es évek elején írta be magát a trance történetébe. Akkorát játszott az előző Trance Legends bulin, hogy úgy éreztük: vissza kell hívnunk, mert maradt még a lemezestáskában track bőven.
MAURO PICOTTO – a 2000-es évek elejének egyik legnagyobb hatású előadója, aki olyan slágereket tett le az asztalra, mint a Lizard, a Komodo vagy a Pulsar. Az ő stílusa a techno és a trance határán mozog. Dallamos, de kíméletlenül ütős. Alig várjuk, hogy újra színpadon láthassuk.
ORJAN NILSEN – a 2000-2010-es évek egyik legmeghatározóbb trance előadója. Kedvenc nørvég vikingünk életművéből kiemelni is nehéz. Például: a Between The Rays, az Arctic Globe, a La Guitarra vagy DJ Governorként a Red Woods.
A külföldi sztárok mellett a SOC Events (korábban Sound of Cream) alapítói, Antoos & Tebron is színpadra lépnek, teljessé téve a Trance Legends jubileumi estjét.
Meghatározó részei voltak annak az időszaknak, amikor ez a hangzás itthon is utat talált magának és hétről-hétre ismertették meg velünk a legjobb trance zenéket.
Ismét egy ütős lézer show-val és rengeteg meglepetéssel készülünk, hogy felejthetetlenné tegyük az estét!
Feltett kezekre és közös tombolásra is szükség van — ehhez ti kelletek!
Különben mi lesz a következő szülinap cover képén? 😉
Várunk benneteket 20. jubileumi évünk első felvonására, a Trance Legends-re, ahol együtt ünnepelhetjük a trance műfaját és a SOC Events két évtizedes történetét.
Helyszín
Nagyhall
Az Akvárium legnagyobb koncertterme, a közel 1300 fős NagyHall, Budapest egyik legkorszerűbb rendezvényhelyszíneként biztonsággal kiszolgálja a legnépszerűbb hazai és külföldi zenekarokat és elektronikus zenei produkciókat is. Szinte minden számottevő magyar zenekar fellépett az egyedi hangosítással és kiváló fényrendszerrel felszerelt koncerthallban. A magyar kiválóságokon kívül az Akvárium helyt adott már számos nemzetközi sztárnak is: itt járt a Klaxons, Fritz Kalkbrenner, Marina And The Diamonds, a GusGus, Passenger, Hernan Cattaneo, Sasha, az Eagles Of Death Metal, a Kollektiv Turmstrasse, Troyboi, Wilkinson, Rebecca Ferguson, John Mayall és sokan mások.
Étterem
Ruhatár
Könnyen megközelíthető
Dohányzás az arra kijelölt szabadtéri helyeken
Koktélbár
Parkoló
Közterületi kerékpár tároló
Ingyen Wifi