MARSH l Budapest 2026
Kapunyitás: 23:00
Nagyhall
Korhatár: 18
Marsh a DJ-k új generációjának egyik meghatározó alakjává vált, aki a progresszív house úttörőinek — például Eric Prydznek és Sashának — nyomdokaiba léphet. A világ legnevesebb helyszínein és fesztiváljain lépett fel, többek között a londoni Drumshedsben és fabricban, a Brooklyn Mirage-ban (NYC), a Space Miamiban, a Hï Ibizán, a Tomorrowlanden, a Creamfieldsen és még sok más ikonikus helyen.
Marsh teljes, kompromisszummentes szenvedéllyel viszonyul mesterségéhez: teljes beleélés, abszolút odaadás és totális elköteleződés jellemzi, hiszen számára ez jóval több, mint karrier. Sokkal inkább hivatás, munka helyett szerelem, egy életen át dédelgetett ambíció megvalósulása. Éppen ezért minden fellépésében teljes szívvel benne van, erről pedig mi is megbizonyosodhatunk január 30-án, az Akvárium Klubban.
Helyszín
Nagyhall
Az Akvárium legnagyobb koncertterme, a közel 1300 fős NagyHall, Budapest egyik legkorszerűbb rendezvényhelyszíneként biztonsággal kiszolgálja a legnépszerűbb hazai és külföldi zenekarokat és elektronikus zenei produkciókat is. Szinte minden számottevő magyar zenekar fellépett az egyedi hangosítással és kiváló fényrendszerrel felszerelt koncerthallban. A magyar kiválóságokon kívül az Akvárium helyt adott már számos nemzetközi sztárnak is: itt járt a Klaxons, Fritz Kalkbrenner, Marina And The Diamonds, a GusGus, Passenger, Hernan Cattaneo, Sasha, az Eagles Of Death Metal, a Kollektiv Turmstrasse, Troyboi, Wilkinson, Rebecca Ferguson, John Mayall és sokan mások.
Étterem
Ruhatár
Könnyen megközelíthető
Dohányzás az arra kijelölt szabadtéri helyeken
Koktélbár
Parkoló
Közterületi kerékpár tároló
Ingyen Wifi