Will, Mike, Janie és Barbara, ez a négy jólöltözött, cseppet sem nélkülöző, okos, érzékeny huszonéves a nemrég még büszke, pulzáló kommunájuk romjain hevernek, bénultan. Az együttélés kezdetben gondtalannak tűnt: az ellentmondások, apró vészjelzések, a józan ész felkiáltójeleieltörpültek, az apró kedvességek, keserű eksztázisok, mélabús másnapok örömei felerősödtek és egy pillanatra elhitették velük, ez a rideg, barátságtalan szoba lehet a világ egyetlen jogerős menedéke. A képzet valahol még ott lebeg a fejük fölött írül egy-egy nagyon fekete, baljós pillanatra, amikor mintha kitisztulna a kép és meglátnák önmagukat, nagy, tohonya, dagadt vízilovakat, ahogy meredten élvezik langymeleg dagonyájukat. Persze, diszfunkciójukat nem írhatják csak a rosszul alakult környezeti tényező számlájára: metsző intelligenciájuk, gőgös és kényszeres önreflexív hajlamuk gondoskodik róla, hogy egyre távolabb sodródjanak egymástól. Ha épp bajban vannak, áldozatnak nevezik magukat, ha rossz fát tettek a tűzre, sosem vallanák be. A dagonyázás mindennapjai egy bonyolult kapcsolat fékevesztett dinamikájának köszönhetően sodródnak a végkifejlet felé. Két barátjuk, a tizenkilencéves, őrjítően intelligens és kiismerhetetlen Philipp és az ötvenéves, bámulatos akaraterővel rendelkező, egyszerű és kikezdhetetlen Allen régóta húzódó, szerelmi és szellemi bújócskájának nemcsak szemtanúivá, de aktív résztvevőivé, elszenvedőivé válnak és lassan, de biztosan döntési helyzet előtt találják magukat.