Okt.

18.

vasárnap

Okt.

18.

vasárnap

Az A38 Hajó bemutatja: Kensington

Kapunyitás: 19:00

Nagyhall

Az A38 Hajó bemutatja: Kensington

Kapunyitás: 19:00

Nagyhall

Újra Budapesten a Kensington az A38 Hajó szervezésében! Korábbi teltházas fellépéseit követően a holland négyes legújabb albumával érkezik az Akvárium Klub Official NagyHalljába 2020. október 18-án. A novemberben megjelenő Time a zenekar szerint az előzőeknél mélyebb lemez, amit a a nagyvárosi zajtól távol, egy erdei elvonulás során írtak meg Kanadában.

Az egyszerre könnyed és himnikus indie rockjáról híres utrechti formáció 2010-ben adta ki első, Borders, majd 2012-ben második, Vultures c. albumát, de a 2014-ben megjelent Rivals bombasikere után kerültek be igazán a köztudatba. Legutóbbi lemezük Control címmel, 2016-ban jelent meg.

Többször jártak már Magyarországon az elmúlt években, játszottak a Sziget és a Strand fesztiválon, Budapest legnagyobb klubjaiban már visszatérő vendégnek számítanak. Nem mellékesen a tagok imádják Magyarországot, ezt a Done With It videóklipjével is bizonyították, amelyet itt készült felvételekből vágtak össze. A november 15-én megjelenő Time dalait a márciusi koncerten már jól betanulva, teli torokbóól énekelhetjük a korábbi slágerekkel együtt.

Helyszín

Nagyhall

Az Akvárium legnagyobb koncertterme, a közel 1300 fős NagyHall, Budapest egyik legkorszerűbb rendezvényhelyszíneként biztonsággal kiszolgálja a legnépszerűbb hazai és külföldi zenekarokat és elektronikus zenei produkciókat is. Szinte minden számottevő magyar zenekar fellépett az egyedi hangosítással és kiváló fényrendszerrel felszerelt koncerthallban. A magyar kiválóságokon kívül az Akvárium helyt adott már számos nemzetközi sztárnak is: itt járt a Klaxons, Fritz Kalkbrenner, Marina And The Diamonds, a GusGus, Passenger, Hernan Cattaneo, Sasha, az Eagles Of Death Metal, a Kollektiv Turmstrasse, Troyboi, Wilkinson, Rebecca Ferguson, John Mayall és sokan mások.

Étterem

Ruhatár

Könnyen megközelíthető

Dohányzás az arra kijelölt szabadtéri helyeken

Koktélbár

Parkoló

Közterületi kerékpár tároló

Kutyabarát hely

Ingyen Wifi

Bankkártya / SZÉP kártya / Erzsébet utalvány elfogadóhely