Testvérünk a folkban, rosszalkodásban, életben: Szexi szaxi Miri születésnapja alkalmából a város szívében rengetjük meg annak alapjait.

Visszaesők:
A zene, amivé akár Tóth Gabi is válhatott volna, ha házasságtörés helyett a néprajzba és az alkoholba menekül a valóság elől. Egy olyan csoportkép, ami sosem készült el, de az outfitt kurvajó rajta. Az érzés, amikor egy megalakult buli után, reggel, a szád szélére száradt dekk, az ingedet és a takaródként használt poncsót teljes keresztmetszetében beborító száraz vörösbor és masszív pálinka szag, hányás helyett, örömöt indukál. A Visszaesők az a buli ahova nem hívtak meg, de mégis szívesen látnak, ahol az est vége felé bevallod az aesthetic zöldhajú lánynak, hogy gitározol, és ő habozás nélkül, foggal tépi le a bordó nadrágtartót a kendergatyádról. Egy név, ami mára elhagyta a dohos pinceszagot, és átvándorolt a szívünkbe. Zenéjük hallatán először talán a hazaszeretet, majd az öngyilkosság, és végül az elkerülhetetlen részegség keríthet hatalmába minket. Minden ELTE-s és Kisképzős lány álma válna valóra, ha jövő évben bejuthatnának egy fesztiválra, vagy felkerülhetnének a „nagyszínpadra”. A műértő közönséggel is képesek szorosabb kapcsolatot kialakítani, de nem válogatnak, punkok és skinheadek is képviseltetik magukat, alkalomadtán a színpadon is. A zenekar soha nem ismert csúcsokra tör, hogy abból a magasságból, ahonnan a közönség hangyáknak látszik, hugyozzanak a világra, majd essenek vissza abba a mélységbe, ahonnét sose lett volna szabad kimászni, mert már úgyis a tökéletesség határait súrolták.