Dec.

27.

vasárnap

Dec.

27.

vasárnap

MOLNÁR TAMÁS ✶ DECEMBER 27

Kapunyitás: 19:00

Nagyhall

A Házirend szerinti esetekben a ruhatár használata kötelező, melynek díja 600 Ft, és a helyszínen fizetendő. A ruhatár árának változtatási jogát fenntartjuk.

MOLNÁR TAMÁS ✶ DECEMBER 27

Kapunyitás: 19:00

Nagyhall

A tavalyi teltházas NagyHall után idén is december 27-én találkozunk. Az év végi Akvát már mondhatjuk az éves Sehovavaló találkozónknak, amiről legutóbb még hónapokkal később is ömlengtünk. Ha már régóta követsz, ez az este neked szól, ha pedig csak most ért el hozzád a zeném, ennél jobb első találkozást nem igazán tudnék elképzelni. A tavalyiból kiindulva viszont a jegyekkel nem várnék sokáig🖤

Vendég: Divent.

Helyszín

Nagyhall

Az Akvárium legnagyobb koncertterme, a közel 1300 fős NagyHall, Budapest egyik legkorszerűbb rendezvényhelyszíneként biztonsággal kiszolgálja a legnépszerűbb hazai és külföldi zenekarokat és elektronikus zenei produkciókat is. Szinte minden számottevő magyar zenekar fellépett az egyedi hangosítással és kiváló fényrendszerrel felszerelt koncerthallban. A magyar kiválóságokon kívül az Akvárium helyt adott már számos nemzetközi sztárnak is: itt járt a Klaxons, Fritz Kalkbrenner, Marina And The Diamonds, a GusGus, Passenger, Hernan Cattaneo, Sasha, az Eagles Of Death Metal, a Kollektiv Turmstrasse, Troyboi, Wilkinson, Rebecca Ferguson, John Mayall és sokan mások.

A Házirend szerinti esetekben a ruhatár használata kötelező, melynek díja 600 Ft, és a helyszínen fizetendő. A ruhatár árának változtatási jogát fenntartjuk.

Jegytípusok