Megtalállak Még FLM Nagykoncert
Kapunyitás: 19:00
Nagyhall
Kereken 30 éve oszlott fel a ’90-es évek ikonikus, máig megkerülhetetlen duója, az FLM. Az egykori tinibálványok pedig most úgy térnek vissza, ahogy soha nem is léteztek: a friss formációban Császár Előd mellett az egykori billentyűs, Hoffer Dani is mikrofont ragad. De nem csak ettől lesz vad ez a szokatlan feloszlási jubileum: „Tulajdonképpen, ha jobban belegondolunk, ez lesz életünk első rendes koncertje. Mármint olyan igazi, élő zenekarral a háttérben..” – meséli Előd, aki a mai napig pontosan emlékszik arra az 1996 szilveszterére, amikor Danival úgy tűnt, örökre elválnak az útjaik. Akkor nyilván egyikük sem gondolta még, hogy a sztori happy end is lehet, most viszont eléggé úgy tűnik, hogy a már zajló kisturné állomásai után – hiszen a páros idén már országszerte több helyszínen idézte meg a hazai popszakma legszebb évtizedét – a visszatérést hivatalossá a december 22-i Akvárium- beli nagykoncert teszi majd. A körülményeket pedig nem bízták a véletlenre: a korszak egy másik istenített együttese, a TNT zenekar érkezik sztárvendégként, „visszaadva” az FLM tavalyi meghívását Dobrádi Ákosék MVM Dome-os. Plusz, hogy teljes legyen a kép, jön egy másik ősrégi barát is: a buli előtti warm upról ugyanis Náksi Attila gondoskodik majd, akinek lénye teljes mértékben összeforrt a ’90-es évekkel, szóval ha valaki, akkor ő tudja mi kell a közönségnek. A hazai dance univerzum örök fenegyereke felbukkanásának azonban van egy még ennél is hűhább apropója, hiszen Elődékkel a közös munka annyira régi, hogy Náksi egykori debütáló trackje konkrétan az FLM 1994-es Miért nincs nyáron hó című lemezén látott napvilágot..
Helyszín
Nagyhall
Az Akvárium legnagyobb koncertterme, a közel 1300 fős NagyHall, Budapest egyik legkorszerűbb rendezvényhelyszíneként biztonsággal kiszolgálja a legnépszerűbb hazai és külföldi zenekarokat és elektronikus zenei produkciókat is. Szinte minden számottevő magyar zenekar fellépett az egyedi hangosítással és kiváló fényrendszerrel felszerelt koncerthallban. A magyar kiválóságokon kívül az Akvárium helyt adott már számos nemzetközi sztárnak is: itt járt a Klaxons, Fritz Kalkbrenner, Marina And The Diamonds, a GusGus, Passenger, Hernan Cattaneo, Sasha, az Eagles Of Death Metal, a Kollektiv Turmstrasse, Troyboi, Wilkinson, Rebecca Ferguson, John Mayall és sokan mások.
Étterem
Ruhatár
Könnyen megközelíthető
Dohányzás az arra kijelölt szabadtéri helyeken
Koktélbár
Parkoló
Közterületi kerékpár tároló
Ingyen Wifi