ROAD MOVIE – Kelemen Kabátban filmest
Premier előtti filmvetítés és beszélgetés, február 13-án a VOLT Lokálban!
Hazai szerzőket és előadókat kért fel a VOLT Film a ROAD MOVIE produkcióban, hogy olyan
dalokat írjanak, amelyekben a hozzájuk legközelebb álló tájak, régiók, falvak, városok elevenednek meg, vagy éppen az ezekhez fűződő emlékek ihlették őket. A szerzők mellett neves zenei- és játékfilmes rendezők készítenek klipet a dalokhoz.
Ezúttal a Kelemen Kabátban mutatja be a számára legkedvesebb helyet. A Végtelen című dalt a
Dunakanyar ihlette, amihez egy gyönyörű klipet is forgattak. A videót először február 5-én láthatja majd a közönség. Emellett minden kliphez készül egy ROAD MOVIE GUIDE is, amelyben Tilla vezetésével a szerzők és előadók a dalt ihlető helyeket mutatják be, ami a Kelemen Kabátban esetében is így történt.
Február 13-án ezt is együtt nézheti meg a közönség az alkotókkal. Könyves Dina beszélget majd Horváth Boldizsárral, a zenekar frontemberével, Horváth Gáspár JumoDaddy zenei producerrel és Pallag Péter rendezővel.
Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Regisztrálni itt tudtok: https://forms.gle/
2017 februárjában megújult külsővel és új névvel nyitott meg a 300 fő befogadására képes Lokál. Az Akvárium Klub két koncertterme mellett tökéletes alternatívaként szolgál gyönyörű és különleges koktéljaival és lenyűgöző belső dizájnjával.
Étterem
Ruhatár
Könnyen megközelíthető
Dohányzás az arra kijelölt szabadtéri helyeken
Koktélbár
Parkoló
Közterületi kerékpár tároló
Ingyen Wifi