Márc.

08.

péntek

Márc.

08.

péntek

Solére

Kapunyitás: 19:30

Kishall
Jegytípusok

Solére

Kapunyitás: 19:30

Kishall

Szigeti Zsófi énekes, dalszerző, producer aki 2020-ban adta ki első dalát Solére néven, azóta pedig egyike lett a hazai zenei paletta legmeghatározóbb új generációs előadóinak. Az elektronikus popban mozgó énekesnő-dalszerző az elmúlt években megjelentetett több rádió toplistás single (Védtelen, Nem ijeszt meg), és egy kislemez után 2022-ben végleg letette a névjegyét 17 dalos IMA című nagylemezével, amely elhozta számára a szélesebb közönség, és a szakma elismerését is.

Szövegcentrikus, elektronikus zenei köntösbe öltöztetett popdalaival igazán közel kerül hallgatóihoz, és ennek köszönhetően koncertjeit különleges bensőséges atmoszféra jellemzi.  A színpadon a zene mellett nagy szerepet kap a vizualitás, a fények, és az egyedi öltözékek így minden egyes fellépés más-más élményt nyújt a közönségnek.

Az énekesnő nem csak a színpadon, de zeneileg, és videoklipjeiben is folyamatosan megújul illetve minden időszakában fontos üzenetet is közvetít közönsége felé. Az elsők között volt Magyarországon, aki a fiatal előadók közül bátran vállalta mentális betegségeit, és zenei tevékenysége mellett azóta is rendszeresen vesz részt mentálhigéniás témájú, preventív eseményeken, és beszélgetéseken, példát mutatva ezzel generációjának.

Solére az elmúlt 2 évben szinte minden magyar fesztiválon fellépett (Volt, Strand, Sziget stb.) emellett a Budapest Park színpadán is bemutatkozott és év végén közel teltház előtt mutatta be első nagylemezét az Akvárium Klubban. 2023. nyarán megjelent második EP-je KIKI címmel. A Magyarországon is elindult a Spotify által kezdeményezett, női előadók egyenjogúságát támogató Equal kampány, aminek az utolsó negyedéves időszakban Solére lett a nagykövete, a program egyik kiemelkedő pontjaként a New York-i Times Square egyik óriás LED-falán is megjelent.

2024-ben új alkotói érába lép, amelyet tavaly év végi két új single (Vihar, Megtalálom) megjelenésével vezetett fel a közönség felé. 

Helyszín

Kishall

A közel 700 főt befogadó KisHall, amely külsőleg is a nagyobb helyszín mása, szintén egyedi világítástechnikával és hangosítással rendelkezik. Kiváló lehetőséget nyújt rétegprodukciók fellépéseinek, Dj-k vagy zenekarok sőt család rendezvények, gyerekkoncertek számára is ideális. Ebben a teremben sincsen hangkorlát, a vizuális élményeket egy plazma TV-fal erősíti és a hangzás itt is tökéletes.

Étterem

Ruhatár

Könnyen megközelíthető

Dohányzás az arra kijelölt szabadtéri helyeken

Koktélbár

Parkoló

Közterületi kerékpár tároló

Ingyen Wifi

Jegytípusok