Ápr.

05.

kedd

Ápr.

05.

kedd

Medhane (US), Co Lee, Blaize

Kapunyitás: 20:00

VOLT Lokál
Jegytípusok

Medhane (US), Co Lee, Blaize

Kapunyitás: 20:00

VOLT Lokál

Medhane napjaink egyik legizgalmasabb hip-hop előadója, aki a new yorki Brooklynből érkezik a VOLT Lokálba, 2022. április 5-én.

A Brooklynban született és nevelkedett Medhane fiatal korától kezdve kitűnt a tömegből, hiszen mind művészi, mind iskolai teljesítményével kiemelkedő volt. Amellett, hogy két évfolyamot is átugrott, járt a NEST+m Akadémiára, valamint rendszeres résztvevője az Ifetayo Kulturális- és Művészeti Akadémiájának, amely afrikai örökségű gyermekekkel foglalkozik.

2014-ben beiratkozott a Pittsburgh-i Carneige Mellon Egyetemre, ahol elkezdett zenével foglalkozni és megismerkedett Slauson Malone-nal is. 

Medhane első önálló albuma 2017. szeptemberében jelent meg EP DO FOR SELF címmel és olyan közreműködőkkel együtt készült, mint MIKE vagy Sixpress. 

Innentől kezdve folyamatosan jöttek a jobbnál jobb újdonságok, 2019. novemberében például megjelent első teljes hosszúságú projektje, az Own Pace. 

Egy rövidebb projekt 2020. februárjában látott napvilágot (FULL CIRCLE), majd még ugyanezen év májusában kijött a Cold Water album is, melyet a Pitchfork elképesztően magasra, 8,4-esre értékelt Best New Music kategóriában.

Legismertebb dalai között szerepel a Who, ami például a Rapcaviar lejátszási listájában is szerepelt.

Medhane nem csak a zenében brillírozik, hiszen például az Adidas új kampányába is bekerült, egyik dalát pedig beválasztották az NBA 2k játékba.

Friss, ropogós, menő hip-hop egyenesen New Yorkból 2022. április 5-én a Volt Lokálban!

Helyszín

VOLT Lokál

2017 februárjában megújult külsővel és új névvel nyitott meg a 300 fő befogadására képes VOLT Lokál. Az Akvárium Klub két koncertterme mellett tökéletes alternatívaként szolgál gyönyörű és különleges koktéljaival, lenyűgöző belső dizájnjával és minden péntek és szombat este jelentkező party-jaival.

Étterem

Ruhatár

Könnyen megközelíthető

Dohányzás az arra kijelölt szabadtéri helyeken

Koktélbár

Parkoló

Közterületi kerékpár tároló

Ingyen Wifi

Jegytípusok