Nov.

22.

csütörtök

Nov.

22.

csütörtök

Aurevoir. koncert, vendég: Fák Alatt Zenekar

Kapunyitás: 20:00

Kishall
Felhasználható utalványok:
Erzsébet utalvány Erzsébet utalvány
Jegytípusok

Aurevoir. koncert, vendég: Fák Alatt Zenekar

Kapunyitás: 20:00

Kishall
Felhasználható utalványok:
Erzsébet utalvány Erzsébet utalvány

A harmadik esztendejét taposó zenekar máris számos tapasztalatot tudhat maga mögött; miután meghódították a budapesti klubokat, idén kis – és nagyfesztiválok és vidéki fellépések során mutatták meg a közönségnek, hogy mi is az az ethno-beat. Zeneileg számos kultúrából merítenek: az angolszász beat és a Kárpát-medence népzenéje mellett balkáni és ír dallamoktól kezdve a régizenéig sok műfaj megfér egymás mellett, miközben gyakran nyúlnak magyar költők verseihez is. Színpadi jelenlétük és koncertjeik energiája pedig mindenkit biztosít afelől, hogy feledhetetlen élmény maradjon utánuk.

2017-es bemutatkozó EP-jük, az ethno-beatután idén első nagylemezüket is elkészítették, amely a Kikötőcímet viseli – utalva ezzel arra, hogy ezzel az anyaggal megtalálták a stílusok közti útkeresés végpontját. Nyáron olyan helyeken mutatták be a lemez anyagát, mint a VOLT Fesztivál, Campus, SZIN, Művészetek Völgye vagy a szerbiai Malomfesztivál. Hopszacímű dalukkal pedig felkerültek a legnagyobb világzenei rendezvény, a WOMEX hazai válogatáslemezére. Idén utolsó budapesti fellépésüket az Akvárium kishallban adják. Vendégük a Fák Alatt Zenekar.

Helyszín

Kishall

A közel 700 főt befogadó KisHall, amely külsőleg is a nagyobb helyszín mása, szintén egyedi világítástechnikával és hangosítással rendelkezik. Kiváló lehetőséget nyújt rétegprodukciók fellépéseinek, Dj-k vagy zenekarok sőt család rendezvények, gyerekkoncertek számára is ideális. Ebben a teremben sincsen hangkorlát, a vizuális élményeket egy plazma TV-fal erősíti és a hangzás itt is tökéletes.

Étterem

Ruhatár

Könnyen megközelíthető

Dohányzás az arra kijelölt szabadtéri helyeken

Koktélbár

Parkoló

Közterületi kerékpár tároló

Ingyen Wifi

Jegytípusok