Jan.

07.

szombat

Jan.

07.

szombat

Áron András koncert

Kapunyitás: 19:30

Kishall
Jegytípusok

Áron András koncert

Kapunyitás: 19:30

Kishall

Áron András ‘Apey’ neve kevesek számára cseng ismeretlenül (LAZARVS, Trillion, ex-Neck Sprain).

Első önálló albuma, a 2010-ben megjelent Feathers, Black Flowers, amely a gyermekkorát tükrözi.

Az első albumának megjelenése óta Andris 2016 májusában mutatta be következő lemezét, a Foxes-t. Az albumon tizenegy dal kapott helyet, melyeket személyes érzései, alvás zavara és az éjszakában felszolgálóként töltött évei ihlették.

Egy évvel később 2017-ben megjelent harmadik nagylemeze a Stranger.
2018-ban turnézott és nyáron fellépett Magyaroszág legnagyobb fesztiváljain. 2018 szeptemberében meghívást kapott a Lollapalooza fesztiválra Berlinbe. 2019-ben fellépett Groningenben a Eurosonic showcase fesztiválon.

2019 februárjában kiemelkedő dalszerzői teljesítményéért, sokoldalú hangzás világáért díjazta az Artisjus az év junior dalszerzőjeként. ‘Kevés olyan sokoldalú dalszerző szaladgál a világban, aki egyszerre több műfajban, önazonosan, egyedi saját hanggal és hiteles üzenettel megállja a helyét. Áron András dalaiból árad az a fajta erőlködésmentes attitűd, ami segít elhinni: zenei mondanivalója egyetemes, dalszövegei mélyről merítenek, de mégis egyszerűséget hordoznak. Legfőbb erénye a tiszteletreméltó és inspiráló bátorság, a kompromisszumok nélküli művészi hang, az őszinteség önmagáról és világnézetéről.’ – Jónás Vera.

2020 őszén jelent meg negyedik nagylemeze, a ‘Book of Changes’, pár hónappal később pedig elnyerte a második Fonogram díját a LAZARVS negyedik lemezével. Nem sokkal ezután 2021 nyarán megjelentette az áthangszerelt ‘Changes’ címre hallgató ötödik nagylemezét, melyet már az új zenekarával, a Black Circle Orchestra tagjaival együtt rögzített. Az új formáció a nagy érdeklődésnek köszönhetően helyt kapott minden nagyobb magyar fesztivál nagyszínpadán, illetve teltházas koncertet adott a Magyar Zene Házában.

2022 októberében András lehetőséget kapott hogy Nashville, Tennessee-ben rögzítse a hatodik nagylemezét a Prime Recording Stúdióban Derek Garten producerrel, aki többek között olyan előadókkal dolgozik mint Brittany Howard, Taylor Swift, Jewel. A tíz számos ‘The Moment’ című album 2023-ban fog napvilágot látni.

Helyszín

Kishall

A közel 700 főt befogadó KisHall, amely külsőleg is a nagyobb helyszín mása, szintén egyedi világítástechnikával és hangosítással rendelkezik. Kiváló lehetőséget nyújt rétegprodukciók fellépéseinek, Dj-k vagy zenekarok sőt család rendezvények, gyerekkoncertek számára is ideális. Ebben a teremben sincsen hangkorlát, a vizuális élményeket egy plazma TV-fal erősíti és a hangzás itt is tökéletes.

Étterem

Ruhatár

Könnyen megközelíthető

Dohányzás az arra kijelölt szabadtéri helyeken

Koktélbár

Parkoló

Közterületi kerékpár tároló

Ingyen Wifi

Jegytípusok